Kémek és kémelhárítók, forradalmárok és ellenforradalmárok, fasizmus, kommunizmus és demokrácia. A magyar történelem elmúlt száz éve, az egymást követő politikai rendszerek remek alapanyagot nyújtanak izgalmas, fordulatokban gazdag, elgondolkodtató kémfilmek számára. A vizsga című alkotás is ilyen próbálkozás. És habár kicsit sárgára és kicsit laposra sikeredett, de azért a miénk.

 A történet 1957 karácsonyakor játszódik. A forradalomnak vége, az állam speciális “vizsgák” segítségével próbálja kiszűrni azokat az ügynököket, akikben már többé nem bízhat. Épp egy ilyen vizsgát tesz Jung András (Nagy Zsolt) is, a fiatal, kőkemény ügynök, anélkül, hogy tudna róla persze. Hamarosan felbukkan legendás mentora, Markó Pál (Kulka János), akit állítólag maga Sztálin köszöntött Moszkvában, valamint a fiú titkos szerelme, Gát Éva (Hámori Gabriella). Majd megkezdődik egy óriási sakkjátszma, ahol minden bábu a saját érdekeiért harcol, ahol fekete és fehér helyett szürke az alapszín.

A fent említett színészek mellett Scherer Péter is fontos szerepet kap a filmben, mint vizsgabiztos. Mindannyian kiváló alakítást nyújtanak. Azon felül, hogy hihetőek a szerepben még valami személyes pluszt is hozzá adnak, élővé és egyedivé varázsolva az egyébként sablonos karaktereket. Kiemelném még Kulka János akciójeleneteit: kortárs magyar alkotásban nem láttam még ilyen meggyőző pofonokat, mint amilyeneket ő oszt A vizsga során.

 A film többi része sajnos nem sikerült ilyen erősre: a legtöbb probléma a képpel van: noha a kompozíció és a színvilág rendben van, a kézikamera szó szerint folyamatos remegése rendkívül idegesítővé válik már az első percben is. A néző történetbe helyezése és feszültség keltés helyett csak hányingerkeltő hatása van. A vizsgát egy hétköznapi fényképezőgéppel vették fel ugyanis, és hiába fejlődik a technika rohamléptékben, csodára még egy kicsit várni kell. Mintha a rendező és az operatőr kísérletezni vágyott volna. Ha moziban mutatnak be egy filmet, azért illene biztosra menni, mert a vásznon a hibák is óriásiak (noha A vizsga eredetileg tévére készült, de ez nem mentség).

 A zene viszont remek, sokat ad a kor atmoszférájának, és a szocialista karácsony hangulatának megteremtéséhez. Azonban a tény, hogy folyamatosan zárt terekben járunk, többnyire közeli plánokkal fényképezvel rontja az összhatást. Egyszer sem kapunk egy valódi nagytotált a forradalom utáni Budapestről. Lehet mondani, hogy ezeknek a képeknek bezártság keltő hatása kell, hogy legyen, és különben sem volt rá költségvetés, művészi szempontból egyik sem meggyőző érv.

 A technikai részleteken túl a sztori maga valójában elég lapos és kiszámítható - a fent említett sablonkarakterek sablontörténetbe keverednek. A vizsgán szinte érezhető, hogy mennyire műfaji film akar lenni - s az is lesz, noha thrillernek messze nem elég izgalmas. A minimális szimpátiát, amit a karakterek iránt érzünk, csak az okozza, hogy kedveljük az adott színészt, s nem az, hogy megérintett volna a figurák sorsa, élete. Kémfilmnek sem kiemelkedő az alkotás, a megkövetelt receptnek eleget tesz, de semmivel sem ad hozzá többet.

Mindenesetre örvendetesnek találom a próbálkozást; a magyar filmművészet igen erős művészfilmek terén, de műfaji alkotásokból annál kevesebb van, s azok is nagyrészt gagyi romantikus komédiák. Ha több ilyen kísérlet készül, talán a magyar film is megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.