Kémek és kémelhárítók, forradalmárok és ellenforradalmárok, fasizmus, kommunizmus és demokrácia. A magyar történelem elmúlt száz éve, az egymást követő politikai rendszerek remek alapanyagot nyújtanak izgalmas, fordulatokban gazdag, elgondolkodtató kémfilmek számára. A vizsga című alkotás is ilyen próbálkozás. És habár kicsit sárgára és kicsit laposra sikeredett, de azért a miénk.

 A történet 1957 karácsonyakor játszódik. A forradalomnak vége, az állam speciális “vizsgák” segítségével próbálja kiszűrni azokat az ügynököket, akikben már többé nem bízhat. Épp egy ilyen vizsgát tesz Jung András (Nagy Zsolt) is, a fiatal, kőkemény ügynök, anélkül, hogy tudna róla persze. Hamarosan felbukkan legendás mentora, Markó Pál (Kulka János), akit állítólag maga Sztálin köszöntött Moszkvában, valamint a fiú titkos szerelme, Gát Éva (Hámori Gabriella). Majd megkezdődik egy óriási sakkjátszma, ahol minden bábu a saját érdekeiért harcol, ahol fekete és fehér helyett szürke az alapszín.

„Fantasztikus, zseniális, nagyon jó.” „Ez a film divatot fog csinálni az autóskesztyűből.” „Ryan Gosling Hollywood legújabb állócsillaga.” Ilyen és ehhez hasonló magasztalások árasztották el az internetet a Drive című filmmel kapcsolatban, így igen magas elvárásokkal mentem el rá. Amint kiléptem pár óra múlva a teremből, tudtam, hogy ez a film kultuszfilmmé fog válni... mit fog, már az is. Minden részletében tökéletes alkotásról van szó, a mozgóképet többek között ezért volt érdemes feltalálni. A Drivera beülni életem egyik legjobb döntése volt.

Nagyon nehéz lenne meghatározni, hogy milyen típusú alkotásról is beszélünk. Művészfilmhez túl sok az akció, akciófilmhez túl kevés. A Drive mélyebb, semmint hogy egyszerű hangulatfilmnek nevezhessük, habár rendkívül magával ragadó az atmoszféra. Amolyan neon-noir ez, történet egy minden tekintetben különös férfi életközeli-élményéről, tündökléséről és önfeláldozásáról. Őrületről és gyermeki rácsodálkozásról egy másfajta életre.

A szépség volt az, ami a szörnyeteget megölte - hangzik el a mondat a King Kong végén. S noha látszólag nem sok közös van az 1933-as klasszikus, és Almodóvar legújabb filmje között, a fent említett idézet mégis érvényes A bőr, amelyben élekben is.

Robert Ledgard professzor zseniális plasztikai sebész. Zsenialitás és őrület azonban kéz a kézben járnak: míg a doktor a külvilág számára az “egyszerű kutató” arcát próbálja mutatni, valójában erkölcsi határokat nem ismerve, magányától és bosszúvágyától hajtva próbálja megalkotni a Szépséget magát, mintha ő is egy lenne a reneszánsz nagyszerű mesterei közül.

Olyan időket élünk, hogy Hollywood vagy lusta, vagy képtelen új ötleteket filmre vinni, ezért folytatások, remakek és átdolgozások árasztják el a világot. Na de hamár nyúlunk, miért ne nyúljunk a világ legszebb történetéből - a Bibliából? A Tron 2 ugyanis pont ezt csinálja Jézussal, félelmetesen pofátlanul. 

Gyorsan a történet: Flynn/Isten megkreál egy világot, és annak az Őrzőit: Tron-C.L.U.-egyéb segédalkalmazások/Angyalok. Az egyik ilyen (C.L.U./Lucifer) fellázad és megrontja a világot, mert féltékeny, és rosszul értelmezi a kapott parancsot (és különben is szereti magát Istennek/Flynnek kiadni).

Ha valaki kíváncsi, hogy milyen kalandokba keveredhet egy két lábon járó amerikai zászló a második világháborúban, annak csak ajánlani tudom az Amerika Kapitány című Marvel filmet. Egyébként - hacsak nem képregény rajongó a tisztelt néző, érdemes megfontolni, hogy beül-e rá a moziba. A Vasember és a Thor után ez a film sajnos gyengécskére sikerült, noha a pocsék Hulk filmek bármelyikét kenterbe veri. Nem azt mondom, hogy az Amerika Kapitány rossz lenne... csak olyan semmilyen. Átlagos. Fájóan.

Nyilván nem feledkezhetünk meg a tényről, hogy a Marvel a nagy szuperhőscsapatának, a Bosszúállóknak az eredettörténetét meséli el, és mint ilyen a film teljesen megállja a helyét. Noha fájóan sablonos a történet, és a bölcsességek, amiket elsütnek benne (a kisemberből lesz a hős, "csak az becsüli az erőt, aki tudja milyen gyengének lenni"), de könyörgöm, végül is mit vártunk egy olyan filmtől aminek az a címe, hogy Amerika Kapitány. Ezt. És robbanásokat, és hihetetlen hősiességet, és önfeláldozást, önmegkérdőjelezést, majd egy halott jóbarát örökérvényű tanácsának engedelmeskedve önmagunk újboli megtalálását: "Ne tökéletes katona akarj lenni, hanem önmagad. Egy jó ember." Furcsa kettős érzésem van ezzel a filmmel kapcsolatban, mert tudtam, hogy az összes "hollywoodi sablont" el fogják sütni, de megdöbbentett, hogy ennyire pofátlan módon, minden eleganciát nélkülözve. Egyébként képregény filmhez képest meglepően sok a lelkizés és kevés - valamint nem is különösebben magával ragadó - az akció, szóval aki az önfeledt zúzás kedvéért nézné meg ezt a műremeket, annak ajánlom inkább, hogy nézze meg az agyzsibbasztó Sucker Punchot.

A gumiarcú Jim Carrey egy olyan filmművészetet (is) képvisel, amelyről sokak csak fröcsögő gyűlölettel tudnak beszélni - ez a Maszk, az Ace Ventura, a Kábelbarát vonal. Emellet a Jerry Lewis örökségét megidéző, a valódi filmet a rajzfilmszerű túlzásokkal kifigurázó stílus mellett a színésznek van egy "komolyabb arca" is. Noha a grimaszait sosem tudta teljesen mellőzni (sajnos), ezekben a filmekben sokkal inkább a dramaturgia és a mélyebb mondanivalójú történet kapja a vezető szerepet a nyelvi és vizuális gegek helyett.

 A főszereplő Truman (beszélő név, a beszélő nevek jók!) Burbank a világ legnagyobb valóságshowjának főszereplője. A tengerparti város, ahol él egy gigászi stúdió, az égbolt festett, a nap egy óriási reflektor, a tenger hullámait és az időjárást gépekkel lehet szabályozni. Az általunk ismert valóságshowkhoz képest ott van viszont az a különbség, hogy noha mindenki beépített ember, Truman önmaga nem is sejti, hogy többmillió ember követi minden napját - születésétől fogva a díszletek között él, és a gondos pszichológiai stáb által beleplántált fóbiáknak és traumáknak köszönhetően a legkisebb késztetést sem érzi, hogy elhagyja a várost.

Ha megnézi a Harry Potter sorozat záródarabját, számos kérdés merül fel az emberben, főleg, ha olvasta a könyvet. Miért változik Voldemort nagyúr konfetti esővé? Miért nem kapunk magyarázatot arra, hogy a Harry Potter világ mágiája milyen alapelvek szerint válik a Disney mesefilmekhez hasonlatossá? Miért repked Harry és a Sötét Nagyúr, miközben igyekeznek felfedezni a másik testét? Miért maradtak ki a könyv legjobb jelenetei, és miért kerültek bele a legszarabbak (lásd epilógus)? A válasz mindig ugyanaz: így látványosabb.

Mert bizony a Harry Potter és a Halál Ereklyéi Part II-ben mindent és mindenkit alárendelnek a látványnak. A történetet és az érzelmeket csak annyira bontják ki, hogy eldöcögjön a film. De végső soron, ha aközött kell választani, hogy:
1. Harry Potter végre megérti Dumbledore tervét, és azt egy iszonyat kínos, de közben iszonyat laza módon előadja, és ezen felül még szemlélteti is az igazát, hogy egy olyan védőbűbűjt nyom az egész Roxfortra, mint amivel az anyja védte meg.
2. Egymás fejét simogatva repülnek át kétszer a roxforti ingatlan felett és közben próbálják megharapni a másikat...
Nos akkor sajnos a második eset nyer.

Orthodox LOST hívőként J.J. Abrams minden új alkotását tűkön ülve szoktam várni, nem volt ez másképp a Super 8 című produkcióval sem.Kár érte.

Kár érte, mert iszonyat hangulatos, 1979 forró, ohio-i, kisvárosi nyara.

Kár érte, mert remek a színészi játék remek Elle Fanning, Dakota Fanning kishúga legalább olyan tehetséges, mint a nővére, Kyle Chandler is jól hozza a szigorú rendőrapa sablonszerepét. Mert sajnos igenis sablonkaraterek játszanak egy sablontörténetben, akármilyen jól is játszák őket, akármilyen szépek is a képek.

 A történet röviden az, hogy jön E.T., elszabadul, lezúzza a várost, mert kell neki az összes belsőégésű motor, hogy a rádióaktív rubikkockákból álló űrhajójára ráadhassa a gyújtást és hazamehessen végül. Persze alapból nem olyan agresszív ő, csak ugye a gonosz katonabácsik kísérleteztek rajta. Van persze családi szál is, főhősünk anyukája meghal, mert főhősnőnk apukáját kellett helyettesítenie, amikor a baleset történet. Ezért megy a nagy utálkozás, de a gyerekek persze jóban lesznek, és a film vége majd csöpögni fog a megbocsátástól és a szeretettől, miközben az amerikai zászló lobog a háttérben. Persze mindeközben forog a srácok kamerája.

Leszbikus kurvák és hímsoviniszta, enyhén fasiszta férfiak és üresen kongó nagy szavak. A magyar blogszféra által Álomháborúra keresztelt filmet rengetegen várták úgy, mint a messiást. Alulöltözött lányok óriás kőszamurájok, robotok, steampunk németek és sárkányok ellen? Igazi sikerrecept, és habár a filmet sikerült mindezek ellenére elcseszni, azért nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy mindenki mondja.

 Zúzás. Aki erre számít, az nem fog csalódni, mindenki más igen. A látvány és a remek-remek soundtrack (Queen, Smiths, Eurytmics, Pixies feldolgozások) csodálatos hangulatot teremtenek - ezt már megelőlegezte a trailerben felbukkanó Led Zeppelin és Silversun Pickups szám. Kép és zene legutóbb ennyire talán a Tron 2-ben volt együtt (ott is ez volt a legnagyobb erőssége a filmnek mellesleg). Az akció kicsit lassan indul be, aztán egyhangúvá válik, és a koreográfia is lehetett volna ütősebb. Mert a húszmilliomodik headshot azért már unalmas. A lányok szerintem szépek voltak 1-2 kivétellel, a túlzott smink és gyerekkar hosszúságú szempillák illettek a filmhez, de férfitársaim közül nem mindenkinek nyerte el tetszését a gárda.

 A történet. Jaj. Az írók fogták a szabad akaratot, és a soha fel nem adott harc tematikát, jól összekeverték, ráöntöttek egy nagy halom innen-onnan összelopott hangzatos közhelyet, és az egészet egy "csavarral" tálalták, ami inkább felbosszantotta közönséget, sem mint kellemes meglepetség érzést okozott volna neki. A film eleji és végi, Szomszédokat és Desperate Housewivest idéző narráció is van, mélyfilozófiával, bárcsak ne lett volna. Egyébként az is elég szomorú, hogy az dönti el, h valaki jó karakter-e vagy rossz, hogy van-e farka vagy nincs. Kivéve a Mentort/Szecskamester/A Bölcsességek Kifogyhatatlan Tárházát - aki viszont egy öregember már, és szexuálisan nem jelent veszélyt a lányokra. Bizony. Aki potens férfi, az gonosz. A feministáknak csiklómerevedésük támadna a film láttán.